Quantcast

Aktuális akciók
Tavaszi akciók Tavaszi akciók Tavaszi fürdőtippekTavaszi fürdőtippek

Pilisi Sziklák Natúrpark

További információ

A Pilisi Sziklák Natúrpark célja, hogy összefogja azokat, akik tenni akarnak azért, hogy élhetőbb környezetünk legyen, és a gyerekeink is élvezhessék a Pilis örömeit. 

Nekik ajánljuk: Családok, Fiatalok, Szeniorok

Nagyjából ennyi időre biztosít elfoglaltságot: 2-4 óra

Jelleg: Aktív időtöltés

Szabadtéri


A Pilisi Sziklák Natúrpark 5 település (Kesztölc, Piliscsév, Piliscsaba, Pilisszentkereszt, Pilisszántó) együttműködéseként jött létre.

 

A települések legnagyobb értéke a nyugodt természeti környezet, a védett fajok és a tájképi megjelenés. Fontosak a növénytani, állattani és geológiai értékek, melyek közül a barlangok kiemelendőek. Azonban a természeti értékek mellett fontosak az épített vagy ember alkotta tájelemek is, valamint az identitást képző hagyományok, kulturális örökségek, melyek a tájban ugyan nem láthatók, csupán érezhetők. Ezek megőrzése a helyiek számára és az utókornak különösen fontos.

 

Természeti értékek a natúrparkban

Ferenczy-szikla, ahol érezhetjük Földünk szívdobbanását

Egy-egy ezoterikus nézet szerint a Pilisben, pontosabban Dobogókő környékén található a „Föld szívcsakrája”. A Ferenczy-sziklához érkezve akár mi is érezhetjük ezt a pozitív erőt és szervezetünket is feltöltheti az energia. Már a táltosok is felismerték a hely különlegességét, a kultusz pedig azóta is tovább él.

 

Boltíves kapu, avagy a vaskapu szikla

Nincs olyan hely a Pilisben, ahol ne találkoznánk különlegességgel, de a Pilisszentkereszt közelében található Vaskapu szikla minden képzeletet felülmúl. A szurdokhoz és a boltíves képződményhez nem vezet jelzett turistaút, ettől függetlenül megéri felfedezni a helyet, a látvány ugyanis magával ragad.

 

Vadregényes szurdokvölgy

Nem kell ahhoz az Alpokig elmennünk, hogy egy igazi szurdokban túrázhassuk. A Dera-patak évezredek alatt alakította ki azt a völgyet, melyet ma Dera-szurdokként ismerünk. A kirándulók lekoptatott sziklákon, fahidakon haladhatnak végig a mintegy hatszáz méteres szakaszon, ahol a vadregényes táj bővelkedik kisebb-nagyobb vízesésekben. A sajátos mikroklímának köszönhetően olyan élőlények is megtalálhatók, melyek sehol máshol az országban nem fordulnak elő.

 

Történelmi építmények, nevezetességek

Pilisszántóról sokaknak a bezárt kőbánya juthat eszükbe, azonban építészeti szempontból igazi kuriózumra lelhetünk a településen. Makovecz Imre és Őrfi József tervei alapján épült meg a Boldogasszony-kápolna, melyet mindenkinek látnia kell. Különlegessége abban rejlik, hogy a szemközti, Ziribár hegyszoros mögül felbukkanó Nap a decemberi nap-éjforduló hajnalán fénybe öltözteti az oltár mögött ülő Boldogasszonyt. A 2006-ban felavatott kápolna azóta a Boldogasszony tisztelők közkedvelt zarándokhelyévé vált.

 

Hogyan élhettek a Honfoglaló magyarok? A választ bárki megtudhatja, aki eltölt néhány órát a Dobogókőn található jurtákban. A mai ember számára nem megszokott élményeket magában foglaló szálláshely egyszerre ötvözi a hagyományokat a modern világgal: egyrészt úgy pihenhetünk többedmagunkkal, mint Árpád-kori őseink, másrészt a legalapvetőbb szolgáltatásokat sem kell nélkülöznünk.

 

Közeli fürdők

 

A visegrádi fürdő korszerű wellness szolgáltatásokkal és gyógyhatású termálfürdővel várja a vendégeket, az év minden napján látogatható. Az erdős hegyoldalba épült római és török hangulatú Lepence Spa széleskörű wellness szolgáltatásokat biztosít és képzett szakemberekkel várja a vendégeket. A fürdőben egy 30-40 fokos tepidárium, a szuanaparkban pedig finn szauna és gőzfürdő merülő medencével, illatos gőzkamra, három aromakabin, jégkút, élményzuhanyok, infrakabin és natúr szauna található.

 

A Duna partján kialakított leányfalui strand árnyat adó ősfákkal és nagy, szabad zöldterületekkel egész évben várja a napimádókat és a fürdőzőket is. A Duna partján csodálatos zöldövezetben kialakított fürdő legfőbb értéke a föld mélyéről feltörő gyógyvíz. A strand területén árnyat adó ősfák alatt pihenhetnek a hűsölni vágyók, de nagy, szabad zöldterületek várják a napimádókat is.

 

Az esztergomi fürdőben sokféle szolgáltatás biztosítja a vendégek kikapcsolódását – van élménymedence, pihenőmedence, gyermekmedence, pezsgőfürdő, csúszda, kültéri pihenőmedence, kültéri úszómedence, infraszauna, játszóház, baba-mama szoba. Az Aquasziget beltéri élménymedencéje sodrófolyosóval, gejzírrel, nyakzuhanyokkal, vízeséssekkel, vízgombával, buzgárokkal, dögönyözőkkel, mászófallal. A két csúszda különleges effektekkel és időmérővel kíváló helyszíne a szórakozásnak. A nyári időszakban a külső strand is nyitva áll a látogatók számára, ahol élménymedence, hullámfürdő, úszómedence, gyermekmedence, csúszdák, óriás játszótér és strandröplabda pálya is található. Az kültéri élménymedence vízeséssel, vízköpőkkel, gejzírrel, levegőbefúvással és hullámeffekttel, valamint a külső gyermekmedence kis csúszdával egész napos szórakozást nyújt a kicsiknek. Van itt még egy 72m, és egy 93 m hosszú csúszda.